A Területi Apátság zarándoklata Pannonhalmára nagyszerdán

Április 12-én, nagyszerdán délután szeretettel hívjuk és várjuk a Területi Apátság egyházközségeinek híveit és lelkipásztorait találkozónkra.

Program

17:00

Maria de Faykod: Jézus Krisztus kínszenvedésétől feltámadásáig című fotókiállításának bemutatása az Apátsági Múzeum- és Galériában. A kiállítást Odó atya mutatja be.
18:00 Olajszentelési szentmise a Bazilikában
19:15 Állófogadás, beszélgetési lehetőség a kerengőben

Az olajszentelési liturgia az a közös ünnep, amelyben a püspök és a közösség, főapát úr és a Területi Apátság hívei, szerzetesek és világiak átélhetik közös meghívásukat. Mindannyian egy testet alkotunk, Krisztus testét. Eleven ez a test, elevenségét jelzi a szentségek és az eucharisztia ünneplése; Isten Igéjének hallgatása és életre váltása; a szolidaritás és testvéri szeretet cselekedetei; a hétköznapokban való tanúságtétel Krisztusról; a helyi közösségek minden cselekedete és megnyilvánulása.

2017-ben a főapátság  a Közös ház tapasztalata köré építi programjait, és erre a tapasztalatra szeretné meghívni barátait, vendégeit is. Pannonhalma közös házát egy 11 300 négyzetméternyi egybefüggő tetőfelület óvja. Fölénk borul, és mi jól megférünk alatta egymás mellett. Ez a közös tető köti össze a bazilikát és a könyvtárat, a dísztermet és a gimnáziumot, a monostort és a sportcsarnokot, a szociális otthont és a kerengőt. Ám ez a közös tető lélekben és szívben ezreket köt össze.
Persze az otthonosság bizony gyakran arra veszi az itt lakókat, hogy az otthonlét kritikájával nézzenek az épületekre, a működésmódokra, a külsőre és a belső folyamatokra is. Kicsit úgy, mint az 500 évvel ezelőtt az egyházra kritikával tekintő Luther Márton. Otthon akart lenni a közös házban, Isten házában. És az egyház 500 év elteltével is közös házunk maradt, még akkor is, ha esetenként egyik szobájából átkiabáltunk a másikba, vagy éppen közös asztalhoz ültünk benne, még akkor is, ha voltak olyan lakótársaink, akik azt állították, hogy még nincs itt a közös asztal ideje.
Nagyszerda a közös ház ideje. Erre hívjuk a Területi Apátság híveit és lelkipásztorait.