Berendezés

A pannonhalmi Szent Márton-bazilika eredetileg egy maroknyi bencés szerzetes imatermének épült. A későbbi korok szerzetesei mind a maguk módján alakították tovább ezt a teret, mindig annak megfelelően, hogy éppen miként tekintett magára, miként imádkozott és ünnepelt az egyház és benne a szerzetesközösség. A lényegileg Oros apát idejéből származó osztott templomtér egyszerre fejezte ki a kozmosz, a társadalom és az egyház hierarchikus vízióját, valamint az isteni misztériumokba való fokozatos beavatást. Voltak idők, amikor a pannonhalmi bencések nem is használták imatermükként a Bazilikát. Ekkor a templom székesegyház és monumentum jellege lépett előtérbe, amit a Kruesz Krizosztom főapát és Stornó Ferenc nevéhez fűződő felújítás fémjelez leginkább.

Néhány évtizede a Bazilika újra a bencés közösség napi imádságának helyszíne. A pannonhalmi bencéseknek a II. Vatikáni Zsinat után megújult liturgiával és megújult szerzetesi identitásukkal kell itt otthonra találniuk az átmenet jegyében eltöltött évtizedek után. Azt szeretnénk, hogy a naponta többször templomba lépő szerzetes otthon érezze magát itt, hogy a közösség hitét, imádságát és istentiszteletét hordozza ez a tér, ugyanakkor a templomba belépő idegen szavak nélkül is megérthesse és magával vihesse nemcsak a helynek, hanem az azt belakó szerzetesközösségnek az üzenetét és értékeit.

A templom megújult belseje a mai szerzetesközösség liturgikus vízióját tükrözi: ezt keltette életre az építészet nyelvén John Pawson. Ezt a víziót különösen is megihlette a középkori tér beavató jellege: a templom hosszanti elrendeződése, felszálló dinamikája és kelet felé való nyitottsága. Az új térelrendezés ezt a dinamikát már az egyes szerzetes és a keresztény közösség útjának tekinti: Az egyes térrészek ennek fényében nyertek új értelmet – és alkotnak újraértelmezett egységet.

A torony alatti tér a beavatási út kezdete, a keresztség helye: középpontjában kap helyet a keresztelőkút. A két középső szint a közösség liturgiájának helye. A templom szerzetesi jellegét a jól elkülöníthető szerzetesi stallumokból álló kórus alkotja, amelyek között, a templom tengelyében foglal helyet az ambó. Az új kőoltár a templom mértani közepén mintegy a szerzetesközösség és a hívek egységének, Isten és ember közösségének helye is.

A beavatási út harmadik szintje a szentély. Eredeti szándéka szerint e tér valamiképpen a mennyei Jeruzsálem előképe, Krisztus második eljövetelét vételezi elő. A keletre nyíló rózsaablak és a hármasablak a Háromság kimondhatatlan titkát és Krisztus jövetelét teszi szimbolikusan jelenvalóvá: így lesz a megemelt szentély az a tér, amely kifejezi a közösség és az egyes szerzetes várakozását, vándorlásának célját, reménységét.

Az altemplom újra fontos szerepet kap: Tours-i Szent Márton szerzetes-püspöknek, a Bazilika, a monostor és a Magyar Bencés Kongregáció védőszentjének ereklyéi kapnak helyet az oltár alatt: ez a szentek tiszteletének ősi, a keleti és nyugati egyházban egyaránt élő és a liturgikus gyakorlatba is jól illeszkedő formája.

A tér legfontosabb fókuszpontjai ugyanabból az anyagból készülnek, és ugyanazokat az arányokat látjuk rajtuk viszont. Diszkrét, mégis erőteljes jelenlétük kiemeli a templom nyugat–keleti tengelyét és a beavatási utat. A teret finoman egységesítő, hat centiméter vastagságú süttői mészkő padozatból nőnek ki a legfontosabb liturgikus tárgyak, melyek alapzata ugyanebből az anyagból készült. A keresztkút medencéje, az oltár tömbje és az ambó könyvtartó részének anyaga a légies, hófehér ónix, amely a Teremtés könyvének második fejezete szerint az Édenkert egyik drágaköve volt. A három liturgikus tárgy által létrehozott tengely keleti végpontján a hármasablak és a nagy körablak anyaga szintén ónix. A körablak üvegre kasírozott ónixlapjai a kör középpontja felé egyre vékonyodnak: az őket elválasztó, egészen vékony fénycsík pedig diszkrét keresztet formáz. Ugyanígy ónix a Szent Márton relikviáit befogadó ereklyetartó anyaga is.

A bútorok olajjal és viasszal kezelt tömör diófából készültek. A stallumokon található, gyertyákra emlékeztető lámpatestek, a gyertyatartók, a mellékhajók függőlámpái, valamint a templom oldalfalain elhelyezett szentelési keresztek anyaga patinázott sárgaréz.

 

Az a reményünk, hogy – elődeink nyomdokain haladva – a templom mostani átalakításával olyan építészeti, spirituális és liturgikus minőség jelenik meg a Bazilikában, amely egyszerre formálja szerzetesi önazonosságunkat, liturgikus gyakorlatukat, segíthet abban, hogy elmélyítsük Istennel és egymással való közösségünket, és az ide látogatóknak szavak nélkül is átad valamit abból, amit élni és elérni szeretnénk.