Csokoládé
Az ATQUE-csokoládék
2007-ben kezdtük meg az apátsági termékkör bővítését, amikor is elindítottuk a bencés likőrrel töltött csokoládék gyártását és forgalmazását. 2008 Húsvétjára teljessé vált a csokoládé család, azaz mindhárom likőrrel (gyógynövény, keserű és meggy) készült csokoládé kapható mindkét méretben (95g és 48g).
Étcsokoládénk tölteléke gyógynövénylikőrből, mazsolás tejcsokoládénké pedig keserűlikőrből készült, míg a másik tejcsokoládénk meggylikőrrel és aszaltmeggyel készül.
Mindhárom csokoládét a gyulai Kis Kézműves Kft. gyártja, amely a hazai kézi csokoládégyártás úttörőjének számít. A csokoládék alapanyaga - a hagyományos receptura alapján készített likőr mellett - az első osztályú belga kakaó.
Az elnevezésről: az ATQUE (ejtés: átkve) latin szó, amely egész egyszerűen "és"-t jelent. A latinban azonban többféle módon is mondható az "és" (gondoljunk csak a közismert "et"-re). Az "atque" kötőszó speciális jelentése az, hogy olyan dolgokat kapcsol össze, amelyek közül a második a nyomatékosabb, hangsúlyosabb.
Az ATQUE-csokoládék sem pusztán gasztronómiai élményt szeretnének nyújtani, hanem átvezetnek ahhoz a fontosabb eseményhez, amely elfogyasztásuk után következhet.
Bencés meggylikőrrel töltött aszaltmeggyes tejcsokoládé
Csokoládé súlya 95g

Bencés gyógynövénylikőrrel töltött étcsokoládé
Csokoládé súlya 95g

Bencés keserűlikőrrel töltött mazsolás tejcsokoládé
Csokoládé súlya 95g

A csokoládék megvásárolhatók:
| Pannonhalmán | a Főapátság ajándékboltjaiban |
| Budapesten | |
| "Pannonhalma itt" - Bencés Kiadó | Budapest (V. kerület), Károlyi Mihály u. 19. |
| ÍzLelő Csokoládé- és Borüzlet | Budapest (V. kerület), Arany János u. 12. |
| Cadeau Csokoládé Cukrászda | Budapest (V. kerület), Veres Pálné u. 8. |
| Jancsi és Juliska Csokoládébolt | Budapest (VI. kerület), Podmaniczky u. 5. |
| Bortársaság Borszaküzlet | Budapest (I. kerület), Batthyány u. 59. www.bortarsasag.hu |
| Bittersweet Csokoládézó | Budapest (II. kerület), Lövőház u. 1-3., Mammut I. |
| Keserédes Kft. | Budapest (IV. kerület), Mester u. 73. |
| Delicat R.C. | Budapest (II. kerület), Pasaréti út 86/A |
| Vidéken | |
| Bortársaság-Győr Vinaret Borszaküzlet | Győr, Jedlik Ányos u.15. |
| BorPont Delicate | Győr, Teleki u. 42. |
| Kézműves Cukrászda | Gyula, Városház u. 21. |
| 100 Éves Cukrászda | Gyula, Erkel tér 1. |
| Kézműves Kávézó | Békéscsaba, Andrássy út 37-43., Csaba Center I. em. |
| Édeni Édességek | Szentendre, Dumtsa Jenő u. 9. |
| Romantika cukrászda | Ráckeve, Árpád tér 9. |
| Primcsoki Kft. | Eger, Kodály Zoltán u. 2. |
| ChocoCafe Kft. | Vác, Március 15. tér 20. |
| Rádi Pékség és Delikátesz | Gödöllő, Dózsa György út 2., A Hotel Erzsébet üzletsora |

