Mozgásukban korlátozottaknak

Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy mozgásukban korlátozott látogatókat csak előzetes bejelentkezés alapján tudunk fogadni, miután a Pannonhalmi Főapátság történelmi épületegyüttese -- a földrajzi és az építészeti adottságok miatt -- csak részben akadálymentesített.

A program a Fogadóépületben kezdődik egy 15 perces filmvetítéssel. Ebben az épületben lift működik és mozgássérült mosdó is található.
Ezt követően egy erdei feljárón sétálunk fel, ahol 56 elnyújtott lépcsőfokot kell megtenni. Ez kiváltható azzal, ha a vendég autójával felmegy az Apátság Főkapujához.

Az Apátság területén belül -- a 13. századi templom elhelyezkedése és szintbeli megosztottsága miatt -- 10 alkalommal 5-10 lépcsőfokon kell fel- ill. lemenni. Azok számára, akik nem teljes mértékben kerekes székhez kötöttek -- egyéni tempójukban a séta megtehető. Akik kerekes székhez kötöttek, azoknak az előzetes egyeztetés alkalmával tudunk látogatási útvonalat javasolni.
A csoport ilyen esetben az udvaron keresztül sétál vissza a Főkapuhoz.
A nyári időszakban megtekinthető időszakos kiállítás terméhez a Várkör sétányán akadálymentesen el lehet jutni, a kiállítótérben 2 lépcsőfok található.

Kérjük kedves vendégeinket, hogy a látogatásra minden esetben előzetesen jelentkezzenek be!

További információ és bejelentkezés a következő elérhetőségeken lehetséges:

TriCollis Apátsági Tárlatvezető Iroda
Tel: (+36 96) 570 191
Fax: (+36 96) 570 192
e-mail: info@osb.hu