Szent Márton-bazilika

A Pannonhalmi Szent Márton-bazilika ma látható tömegének nagy része a XIII. század elején, Oros apát (1207-1243) idejében épült kora gótikus stílusban. Ám az újabb régészeti kutatások szerint korábbi épületek falmaradványait rejti magában: oldalfalai az 1137-ben felszentelt második templomból származnak, a torony alatti padlószint alatt pedig az István-korabeli első templom nyugati apszisa és döngölt terazzo-padlóra rejtezik. A ma látható későromán-koragót templom felszentelése 1224-ben volt. Ekkor nyerte el mai alakját, amely három építőműhely keze nyomát viseli: az épületen magyar mesterek munkája mellett felső-rajnai és észak-francia hatás mutatható ki. A templomot Mátyás uralkodása idején bővítették, ekkor készült el a szentély csillagboltozatos mennyezete, a mellékhajók keleti vége és a Szent Benedek-kápolna. A török időkben a belső berendezés teljesen elpusztult. Később jelentősebb felújítás az 1720-as években kezdődött Sajghó Benedek főapátsága alatt. Ezt követte az 1860-as években Storno Ferenc-féle restaurálás. A legutóbbi, 2012-ben fejeződött be és John Pawson angol építész tervei alapján készült.

A felújítás során a templom szerzetesi karakterének visszaállítása volt a fő szempont, hiszen a Bazilika az itt élő bencés közösség otthona, közös imádságának helyszíne, a monostor szíve: a templomnak ez a szerzetesi jellege főleg a két stallumsorból álló szerzetesi kórusban érhető tetten, melynek középpontja a felolvasóállvány. Másrészt a templom történeti terének újraértelmezését is magával hozta a felújítás: a keletelt, felszálló dinamikával rendelkező osztott tér a beavatás terévé változik a felújítás során, melynek transzcendens pontja a Krisztus második eljövetelét elővételező keleti körablak. Ennek az ónixxal fémjelzett beavatási útnak az eredője a templom nyugati végében álló keresztkút.

Galéria: Szent Márton-bazilika