Szent Márton-nap 2018

Hortobágyi T. Cirill
pannonhalmi főapát beszéde
a Szent Márton-napon

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégeink, Barátaink Mindannyian!

Barátsággal köszöntöm mindannyiukat, örülök, hogy elfogadták meghívásunkat és együtt vagyunk ezen az estén itt, a Pannonhalmi Főapátságban.

2000 óta hívja a Főapátság, az MKB Bank, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok belső munkatársait, barátait és partnereit a Szent Márton Napra, erre az ünnepi alkalomra, amelynek keretében az arra érdemesnek átadjuk a Szent Márton Díjat.

I.

Csodálatos bazilikánk 13. és egyszerre 21. századi tere, a zene élménye, az elhangzó gondolatok, a találkozások személyessége évről évre igazi ünneppé varázsolja ezt az alkalmat. Ünneppé, amikor kilépünk hétköznapi énünkből, a megszokottból.
Ünneppé, amely egy időre békét teremt bennünk, és ezáltal fogékonnyá, figyelmessé válunk olyasmire, ami máskor nem tárul fel számunkra.

Talán azt mondhatnám, hogy kulturális élményünk van itt a szónak igazán tág értelmében.

Kultúra a felcsendülő zene, az idén J.S. Bach Magnificat-ja.
Kultúra a kimondott szó, hiszen van a beszédnek, a találkozásnak kultúrája.
Egymás megbecsülésének, értékelésének (beleértve egy díjátadást is) van kultúrája.
Kultúra a tisztelet azzal szemben, ami a másik ember számára szent, és kultúra a nagybetűs Szent iránti tisztelet is.
De kultúra a szőlőművelés; és van az asztalnak is kultúrája – tapasztaljuk ezt majd hamarosan a barokk ebédlőben.

A kultúrát elsajátítjuk, műveljük, ápoljuk, ragaszkodunk hozzá, mert identitásunk része. Emberségünk mélyülését, gazdagodását várjuk tőle. Békét és örömet ad.

Szükségünk van erre a tág értelemben vett kultúra teremtette békére és az örömre!
Bár sokszor törékeny a békénk és örömünk, de képesek vagyunk érte áldozatot hozni, és ezáltal megteremteni, újra és újra. Talán ezért is találkozunk itt évről-évre, ezen az alkalmon.

II.

Itt, éppen ezen a helyen mondta nekünk II. János Pál pápa, 1996-ban, millenniumunk ünnepi évében: „Legyen a ti apátságotok mindig nyitott otthon a testvérek gondjai előtt; kötelezzétek el magatokat a dialógusra, a másik fél meghallgatására és a közeledésre!”

A Főapátság kulturális-spirituális küldetésnek középpontjában évek óta a dialógus áll.
Ennek jegyében álljuk körül naponta ezt az oltárt, és imádkozunk az Úrhoz; szervezünk kiállításokat, rendezvényeket; adjuk ki kiadványainkat, és bizony még intézményeink üzemeltetésének hátterében is ez a párbeszédvágy húzódik.
A dialógus gazdag fogalomkörét, (néha fájdalmas, máskor felemelő) tapasztalatát próbáljuk kibontani évről-évre egy-egy téma kapcsán.
Az idén a kibékülésről gondolkodtunk. „Hol húzódnak ma egyéni és közösségi életünkben szakadékok és árkok? Hol kellene végre elfogadnunk a kinyújtott kezet – és hol nincsen erre még erőnk?” –kérdeztük önmagunktól és mindenkitől, aki bekapcsolódott a dialógusnak ebbe a szeletébe.

Jövőre a csendet szeretnénk a középpontba állítani, a csend megtapasztalását. Hiszen a monostorok valamiképp a csend intézményesített helyei.

A csöndnek is annyiféle dimenziója van:
Létezik a szemlélődés csendje, a megnyugvásé, a letisztulásé. A dolgok összerendeződésének a csendje. A megvilágosodásé, amikor bizonyosság, felismerés növekszik a szívemben arról, hogy merre tart az életem, hogy mit kell tennem.

Van a cinikus, az elhallgató, a megalkuvó csend, a prófétai hang elnémulása. Amikor eltűrjük, elnézzük az erőszakot, a visszaélést, a bántalmazást, az igazságtalanságot.

De létezik a szolidaritás csendje is, amikor szavak nélkül ott állok a másik mellett osztozva gyászában, bajában. Szavak nélkül, de tettre készen, ha a helyzet azt kívánja.

Én azt várom önmagam és közösségünk számára, hogy a csöndben táruljon fel előttünk jobban az osztozás örömének a vágya.

III.

Szent Márton szülőhelyén fontosnak tartom ma hitelesen megélni az osztozás örömét és erre meghívni másokat, Önöket is a Szent Márton nap résztvevőit.

Vegyük fel a Szent Márton Nap célkitűzései közé az osztozás kultúrájának az erősítését!

Azt látjuk, hogy a modern ipari társadalmak és polgári államok megszületésével az elesettekről való gondoskodásnak az az ősi tradíciója megszűnt, amikor is maga a közösség – például a faluközösség, illetve a széles rokoni közösség gondoskodott rászoruló övéiről: özvegyekről, árvákról, betegekről, a közöttük élő támasz nélkül maradottakról.
A rászorulók gondját az állam vállalta magára, és a bürokratikussá vált gondoskodásból talán a leglényegesebb tűnt el: a személyesség és a szeretet.

Aki valaha is részt vett valamilyen rászorulókat támogató akcióban az az osztozás örömét tapasztalhatta meg. És azt is, hogy a másik embernek leginkább a személyes szeretetre van szüksége, az emberhez méltó ellátáson túl.

A köpenyét a koldussal megosztó Szent Márton spontán, a konkrét ember helyzetében a legfontosabbat nyújtó jótette, hiteles emberi, keresztény, bibliai lelkületből fakadt. És amikor álmában Krisztus látta vállán a fél köpenyével, Márton öröme, békéje teljessé vált.

Azt kívánom mindannyiunknak, hogy ne adjuk alább. Legyenek Szent Mártonéhoz hasonló élményeink! Az osztozás örömének konkrét pillanatai, amikor is a minket adományaival elhalmozó Istenhez kerülünk közelebb. Legyen a mi közös Szent Márton Napunk egyszerre a kulturális tapasztalat, a párbeszéd, a meghallgatás, az osztozás és az istentapasztalat élménye!

 

Rolla János
Szent Márton-díjas hegedűművész
laudációja

Rolla János hegedűművész 1944-ben született egy Tisza parti faluban, Szolnok megyében Kőtelken.

1957–1962 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulója volt, 1962–1968 között pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű szakán tanult, ahol Kovács Dénes tanítványaként szerzett diplomát.

A családi történet szerint első „hangszerét” kis gyerek korában nagyapja készítette kukorica-szárból, amit aztán a valódi hegedűk követtek. A Zeneakadémián egyetemi társaival alapította meg a Liszt Ferenc Kamara Zenekart, amely első hangversenyét legendás mentoruk, Sándor Frigyes professzor vezényletével 1963. március 18-án adta. 1963–1979 között a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenymestere volt, 1979 és 2016 között, harminchét éven át pedig a Kamarazenekar művészeti vezetője.

Rolla János vezetésével a Liszt Ferenc Kamarazenekar világhírűvé vált, az első hangversenyüket követő első két évtizedben ők voltak a magyar klasszikus zene első számú nagykövetei szerte a világban. Nem volt olyan nagyobb város, vagy rangos koncertterem, ahol ne léptek volna fel. Álljon itt egy példa: 1975–76-ban az USA-ban és Kanadában tett turnéjukon 260 városban adtak koncertet.

Rolla János, bár megtehette volna, soha nem akart szóló művész lenni. A világ koncerttermeiben elsősorban kamaramuzsikusként vált híressé, elkötelezett híve volt zenekari muzsikálásnak, karmester nélkül. A zenekarnak és vezetőjének nemzetközi sikerei azt is eredményezték, hogy a világ legismertebb és legnagyobb művészeivel játszottak együtt. (Például Maurice André, Isaac Stern, Jean-Pierre Rampal, Alexander Schneider, Henryk Szeryng, Pauk György, James Galway. Szvjatoszláv Richter és Mstislav Rostropovch)

Rolla János művészi teljesítménye nem maradt elismerés nélkül, munkáját számos rangos kitüntetéssel díjazták. 1981-ben Érdemes Művész díjat, 1984-ben Bartók–Pásztory Díjat, 1985-ben pedig Kossuth-díjat kap. A francia kormány 1991-ben a művészetek kategóriában a Becsületrend Lovagi rendjelével, 2004-ben pedig a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel ismeri el. 2006 januárjában a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját, 2015-ben pedig a Weiner Leó-díjat veheti át. 2011 novembere óta a Hazám-díj tulajdonosa.

Rolla János a Zempléni Művészeti Napok alapítója. 2007-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli tanára rangot kapja, 2009-től három éven át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszékének vezetője.

2016 tavaszán Rolla János úgy dönt, hogy visszavonul a zenekarral kapcsolatos napi teendőktől, és átadja helyét a fiataloknak. Ebben az új korszakban a szívéhez olyannyira közel álló oktatásra és mentorálásra fordítja tudását, művész tapasztalatait. Tanít és oktat fiatal tehetségeket, és több zenekar mentora, művészeti tanácsadója. Így például az előbb hallott Anima Musicae, a Győri Filharmonikusok Kamarazenekara, a Filharmónia Társaság Zenekara, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, az ELTE zenekara fogadja örömmel tanácsait. Ezt a tevékenységét nem lehet jobban jellemezni, mint ahogyan 2015-ben a Weiner Leó Díj átadásakor Devich János hegedűművész fogalmazott: „Rolla János fiatalokat nevel emberi magatartásával, kedves derűjével, ugyanakkor kérlelhetetlen szakmai szigorával, biztos stílusérzékével, rendíthetetlen munkabírásával és munkamoráljával. Példát mutat arra, hogy a kitűzött cél eléréséhez a tehetség elmaradhatatlan társa a szorgalom és a megbízhatóság.”

Rolla János kapcsolata Pannonhalmával több évtizedes, de talán a kezdetekről szóljon majd a Mester.

Éppen húsz évvel ezelőtt döntött úgy a főapátság, hogy megújítja és rendszeressé teszi Szent Márton szerzetespüspök társadalmi körű megünneplését. Az akkor elindított és ma már hagyománnyá vált Szent Márton-nap része volt egy hangverseny. Azon az első koncerten 20 évvel ezelőtt Rolla János és a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában Vivaldi és Händel művei csendültek fel – természetesen nagy sikert aratva. Az azóta eltelt húsz évben János nagy gonddal és szeretettel választotta meg az ünnepen megszólaló műveket. A tőle megszokott kérlelhetetlen művészi szigorral vezette a megelőző próbákat. Csak emlékeztetőül néhány a legkiemelkedőbb koncert közül az elmúlt 20 évből: Haydn: A megváltó utolsó hét szava a keresztfán szólalt meg 2000-ben, Hery Purcell: Dido és Aeneas-a 2005-ben, Pergolesi: Stabat Mater (2006), Händel: Tüzijáték, Vizizene, Messiás (2012), Telemann, Händel, Vivaldi: Trompetissimo (2013). Az első tíz koncertről pedig lemezfelvétel, sőt In honorem Sancti Martini címmel lemezalbum is készült, méltó emléket állítva Márton napi megemlékezéseinknek.

Ez a húsz év, és annak csodálatos zenei emlékei tanúsítják, hogy Rolla János személyében nem csak egy világhírű művésszel, hanem igaz baráttal is gazdagodtunk.

Köszönet ezért mindnyájunk nevében!